Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olcsóbb lehet a víz Heves megyében

Folytatódik a rezsicsökkentés Heves megyében is, a Fidesz-KDNP parlamenti frakciójának gyulai kihelyezett ülésén a közüzemi díjak további mérséklését kérték a kabinettől. A kormány immár nem a szolgáltatók, hanem az emberek pártján áll – mondta a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Heves megyei szervezetének sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő.


Dátum: 2013-02-14 10:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:34.499841, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Nyitrai Zsolt és Horváth László sajtótájékoztatója

['\n\t\t\n\t\tHozzátette: a Magyar Szocialista Párt mindig is a szolgáltatók pártján állt, nem az emberekén, ám 2010-ben az új kormány befagyasztotta ezeket a díjakat. Minderre nagy szükség volt, hiszen egy átlagos magyar család havonta 74 ezer forintot fordított rezsire, ami hatalmas terhet jelentett, ezért határoztak úgy: tovább mérséklik a közüzemi díjakat.', 'Tudjuk, hogy ez a folyamat nem megy zökkenők nélkül – folytatta Nyitrai -, ám annyit megígérhetek, hogy azon szolgáltatókat, akik akadályozzák a díjak csökkentését, akik trükköznek, azokat le fogjuk törni. A honatya elmondta: a legutóbbi gyulai frakcióülésen felkérték Magyarország Kormányát, folytassa ezen a téren elkezdett intézkedéseit.', 'Ezt követően született meg a döntés, miszerint 2013. július 1-jétől a szolgáltatók csökkentsék víz- és csatornadíjaikat, valamint a palackos gáz árát is. Ennek következtében egy magyar család éves rezsiköltsége évente 80-90 ezer forinttal lesz kevesebb, ami havonta 7500 forintnyi megtakarítást jelent majd. Nyitrai Zsolt végül arra kérte a Heves megyei ellenzéki képviselőket, hogy végre álljanak át a szolgáltatók pártjáról az emberek pártjára, és támogassák a kormány törekvéseit.', 'Horváth László kormánymegbízott arról szólt, hogy megkezdődtek az egyeztetések a vízművek képviselőivel, ugyanakkor továbbra sem világos, milyen módszerrel határozzák meg az árakat. Ugyanakkor a társadalom igazságérzetét az is sérti, hogy a vízműszolgáltató cégek vezetői több milliós fizetéseket vesznek fel. Mindenesetre a kormányhivatal javaslatokat juttatott el a kormánynak ebben a témakörben.', 'Fontosnak tartjuk – szögezte le -, hogy a szolgáltatók integrációja felgyorsuljon, s ezzel tegyük átláthatóvá a költségeket, ugyanakkor azt is elengedhetetlennek tartjuk, hogy a vízművek a jövőben non-profit módon működjenek, s ne a profit növelésére törekedjenek.

Végül bejelentette: az árképzésnél figyelembe kell venni a helyi adottságokat, mert elfogadhatatlan, hogy egy kis faluban többet fizessenek az emberek a vízért, mint a nagyobb városokban.']

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2614, 'source_type': 'media', 'source_id': 10004, 'target_type': 'article', 'target_id': 124939, 'relation_type': 'describes'}