Székely zászló a Mária Valéria hídon
A felvidék kapujában, az Esztergomot Párkánnyal összekötő Mária Valéria hídon húzza fel a Holdas-Napos székely lobogót, dr. Völner Pál a Fidesz Komárom- Esztergom megyei elnöke, valamint Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártjának alelnöke február 15-én, pénteken. Így a felvidékiek és az esztergomiak közös támogatásukról biztosítják erdélyi nemzettársaikat.
Dátum: 2013-02-14 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188961
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:36.004586, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyre több erdélyi és magyarországi önkormányzat hivatalára tűzték ki a székely lobogót. Szent István városában, a Mária Valéria híd újjáépítése a határokon átívelő kapcsolatok, a magyarság összetartozásának szimbólumává vált. Éppen ezért a történelmi városban a híd esztergomi hídfőjére kerül ki a székely zászló február 15-én, pénteken 13 órakor.
Az MKP részéről Farkas Iván alelnök, valamint Retkes János párkányi elnök, a Fidesz részéről Dr. Völner Pál választókerületi elnök, és Zoltai Dániel esztergomi önkormányzati képviselő, a helyi Vállalkozók Pártjából pedig Juhász István vesz részt a zászló felhúzásában. Az erdélyi Hargita megye prefektusa, Adrian Jean Andrei hivatalos átiratban felszólította a megye polgármestereit, hogy településükön távolítsák el a közintézményekről a székely zászlót. A prefektus arra hivatkozott, hogy a marosvásárhelyi táblabíróság tavaly szeptemberben érvénytelenítette a Hargita megyei tanácsnak azt a határozatát, amelyben a megye szimbólumává nyilvánították a zászlót.