Budai: Az agráriumot versenyhelyzetbe kell hozni
A mezőgazdaság stratégiai ágazat, amely kivezető utat jelenthet a gazdasági válságból, ezért a vidéki társadalmat erősíteni kell, az agráriumot pedig versenyhelyzetbe kell hozni - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Partiumi Gazdafórumon, Nagyváradon - áll a Vidékfejlesztési Minisztérium csütörtöki közleményében.
Dátum: 2013-02-14 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188970
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:39.297519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Budai Gyula hangsúlyozta, értékes, egészséges, biztonságos és génmódosítás-mentes élelmiszerek előállítására van szükség. Azt is aláhúzta, hogy napjainkban különösen fontos az ivóvízbázis, a talaj, az élővilág és a környezetvédelme. Az államtitkár leszögezte: a magyar agrárkormányzat minden lehetséges segítséget megad a határon túli magyar gazdáknak az uniós támogatásokkal és az azokhoz való hozzáféréssel kapcsolatban, hogy ebben a kérdéskörben minél tájékozottabbak legyenek.
A nagyváradi konferenciát a partiumi régió agráriumban érdekelt szakembereinek, kis- és nagyvállalkozóinak, gazdaszervezeteinek, gazdálkodóinak szervezte a Pro Universitate Alapítvány, a Romániai Magyar Gazdák Egyesület Bihar megyei szervezete, valamint a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági és Környezetgazdálkodási Kara.