Hétfőn döntenek a trafiktörvény módosításáról
Hétfőn dönt az Országgyűlés a trafiktörvény módosításáról. A parlament jövő heti, kétnapos ülésén megkezdődik az alaptörvény negyedik módosításának általános vitája is.
Dátum: 2013-02-14 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:41.141834, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A házbizottság csütörtöki ülése után készített jövő heti napirend szerint hétfőn a napirend előtti felszólalások, majd az interpellációs időszak után egyebek között döntenek a képviselők az úgynevezett trafiktörvény módosításáról. Ebben a kabinet arra tesz javaslatot, hogy szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhassanak az üzletek, és akár már májusban megkezdhessék működésüket a nemzeti dohányboltok.
Az ezt követő részletes viták után utolsó napirendi pontként kezdi meg a parlament a Műcsarnok és a Vigadó Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) való ingyenes átadásáról szóló törvényjavaslat általános vitáját.
Kedden a tervek szerint az Országgyűlésben elkezdődik az alaptörvény negyedik módosításának általános vitája. A javaslat egyebek között az alaptörvényben rögzítené a hallgatói szerződés lehetőségét, valamint bekerülne az alkotmányba az is, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) az alaptörvény értelmezése során nem vehetné figyelembe az alaptörvény hatálybalépése előtt hozott Ab-határozatokat és indoklásukat. Az alkotmánymódosítás emellett több olyan passzust is tartalmaz, amely korábban az átmeneti rendelkezésekben szerepelt, de egy részüket az Alkotmánybíróság megsemmisítette. A Fidesz-KDNP ezért az alaptörvényben javasolja rögzíteni e kérdések döntő többségét.
Ugyancsak kedden a képviselők lefolytatják a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról szóló határozati javaslat, az építésügyi lánctartozások megakadályozásáról szóló törvényjavaslat, valamint az egyes közúti közlekedést érintő törvényeknek a Magyary Program Egyszerűsítési Programjával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitáját is.