"Magyarország idén európai sikertörténetté válik"
A Magyarországon működő legnagyobb francia cégek vezetőivel folytatott megbeszélést csütörtökön Budapesten a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára.
Dátum: 2013-02-14 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:41.950414, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter tájékoztatójában azt mondta, hogy Magyarország idén európai sikertörténetté válik, az államadóság csökkentése és a költségvetési hiány három százalék alatt tartása mellett 2013-ban bekövetkezik a növekedési fordulat a gazdaságban - közölte Varga Éva, az államtitkár sajtófőnöke az MTI-vel. A találkozón Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy a kormány eddig 13 nemzetközi nagyvállalattal kötött stratégiai megállapodást, és jelenleg két nagy francia céggel, a Michelinnel és a Sanofival folynak tárgyalások hasonló megállapodás megkötéséről.
A többek között a gyógyszeriparban, a közlekedési gépgyártásban, az építőiparban, valamint a pénzügyi és biztosítási szektorban érintett cégek vezetőinek elmondta azt is - idézte a sajtófőnök -, hogy Magyarországon több mint 300 francia cég folytat tevékenységet, és tízmilliárd eurónyi francia tőke áramlott eddig Magyarországra. Az államtitkár az eddiginél szorosabb együttműködést ajánlott a vállalatvezetőknek a kutatásfejlesztési és innovációs tevékenységben, a duális szakképzésben való részvételben és abban, hogy minél több magyar kis- és középvállalatot vonjanak be a beszállítói láncba.