Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ritka falképek a lónyai és a márokpapi templomban

Különösen értékes középkori falképek kerültek elő a lónyai református templom felújítását megelőző feltárás során, illetve ugyancsak ritka falfestményeket találtak a márokpapi imaházban is - közölte Szatmári István, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal debreceni regionális irodájának vezetője .


Dátum: 2003-07-29 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13186
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:38.288628, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A lónyai művészi falképek az eddigi megállapítások szerint a középkor négy periódusához kötődnek és a templom teljes belső terét borítják" - közölte a szakember. A faliképek feltárása még tart, ennek befejezése után eredeti helyreállításukat tervezi az örökségvédelmi szervezet - hangsúlyozta Szatmári István.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település műemlék templomának felújítása a 2001. március 6-ai tiszai árvíz után állami finanszírozással kezdődött meg. A központi támogatásból megerősítették az épület szerkezetét, új tetőt építettek és

megtörtént az utólagos falszigetelés is.

"A feltárt faliképek restaurálásához további 50 millió forintra lenne szükség. Ezt az összeget mindenképpen szeretnénk előteremteni, hogy teljes lehessen a lónyai templom helyreállítása" - mondta a regionális iroda vezetője.

Szatmári István a márokpapi, ugyancsak református templomban talált festményekről elmondta: azok egy részét is a középkorban, illetve többségüket a XVII. században készítették. A homlokzati falképek restaurálása már befejeződött, viszont a belső térben feltártaké még várat magára.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek