ÚSZT: egymilliárdos keretösszeg a hajléktalan-ellátásra
Csaknem egymilliárd forintnyi keretösszegen belül 8-140 millió közötti összegre pályázhatnak az Új Széchenyi Terv keretében a hajléktalanellátásban részt vevő intézmények február végéig - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2013-02-14 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:43.510884, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szaktárca közleményében azt írta: a 917 millió forint keretösszegű pályázat legfontosabb célja, hogy a hajléktalanok önálló életvitelének, lakhatásának támogatásával, személyre szabott képzésekkel és egyéni fejlesztési tervekkel foglalkoztathatóságuk alapját teremtse meg.
Az Új Széchenyi Terv pályázat - amelyre február 28-áig lehet jelentkezni - a konvergencia (hátrányos helyzetű) régiókban 859 millió forinttal, a közép-magyarországi régióban 58 millió forinttal támogatja a hajléktalanellátásban részt vevő intézményeket az érintettek felkutatásában, szükségleteik felmérésében, az egyéni fejlesztési terv alapján történő "első lépés" típusú fejlesztésben, életviteli tanácsadásban, lakhatásuk biztosításában, elhelyezkedésük, képzési rendszerbe illeszkedésük segítésében.
A pályázók 8-140 millió közötti összegre pályázhatnak, és projektenként a vállalt célkitűzéseket 10-150 hajléktalan érdekében kell megvalósítaniuk - tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma.