Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Mindkét ország célja a felsőoktatásban a minőség"

Közép-európai oktatási együttműködésről tárgyalt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Bécsben hivatali partnereivel.


Dátum: 2013-02-14 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=188990
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:46.636028, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megállapodás elsősorban az alapfokú és középfokú oktatásra terjed ki, így a Közép-európai Iskolák Akadémiájára, tehetséggondozásra, az egész életen át tartó tanulás kérdéseire és a tehetséges gyerekek oktatásának tapasztalataira.

A találkozón a magyar fél javasolta, hogy az I. világháború kitörésének századik évfordulójára készülve hozzanak létre történelemtanári konferenciát, amely azzal foglalkozna, hogyan tanítják az iskolákban a világháborút az egyes érintett országokban.

Claudia Schmied a találkozón kifejtette, hogy az egységes oktatáspolitika érdekében ő maga is az iskolák központi állami fenntartásba vételét részesítené előnyben, de ez Ausztriában a tartományok ellenkezésébe ütközik - mondta Balog Zoltán.

Balog Zoltán bécsi látogatása keretében találkozott Karlheinz Töchterle felsőoktatási miniszterrel is, akivel többek között az Erasmus Mindenkinek programról és a C+ nevű, bécsi központú közép-európai felsőoktatási csereprogramról egyeztettek.

A magyar miniszter rámutatott, hogy Töchterle a tandíj újbóli bevezetése mellett foglalt állást az ausztriai felsőoktatási vitában. Felidézte, hogy Ausztriában a tandíj 2008-as teljes eltörlése után az EU-n kívüli országok állampolgárai számára és meghatározott számú, a felsőoktatásban töltött félév után ismét tandíjfizetési kötelezettséget vezettek be.

Mindkét ország célja a felsőoktatásban a versenyképesség, a minőség, valamint az ország nemzetgazdaságának erősítése a saját oktatásuk által - mondta a miniszter az MTI kérdésére. Mint mondta, közösnek látja a problémákat is, habár ezek más finanszírozási lehetőségek mellett jelentkeznek. Példaként említette, hogy Ausztriát is érinti az orvosok elvándorlása, vagyis az a kihívás, hogy összeegyeztessék a szabad munkaerőpiac elvét és az ausztriai oktatás érdekeit.

Kapcsolódó elemek