Kis híján elfogták Szaddám Huszeint
Alig néhány órán múlt, hogy az amerikai erőknek hétfőn nem sikerült elfogni a bujkáló Szaddám Huszein volt iraki elnököt - közölte Richard Armitage amerikai külügyminiszter-helyettes.
Dátum: 2003-07-29 09:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:38.893293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megbuktatott iraki elnök "nem Oszama bin Laden", és nincs hozzászokva, hogy "a vadonban éljen", ezért hamarosan kézre kerül - fűzte hozzá Armitage a CNN amerikai hírtelevízióban.
Az Egyesült Államok többek között a 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások kiagyalásával vádolja bin Ladent, akinek az afganisztáni tálib rendszer megdöntése óta sem akadtak nyomára.
A külügyminiszter-helyettes világossá tette: habozás nélkül meg fogják ölni Szaddám Huszeint, ha elfogásakor amerikai katonák életét sodorná veszélybe. Az AFP francia hírügynökség szerint Armitage a második magas rangú amerikai tisztségviselő, aki szűk egy héten belül kinyilvánítja: az Egyesült Államok meg akar szabadulni a volt iraki elnöktől. Donald Rumsfeld védelmi miniszter szerdán a kongresszusban kijelentette: a Pentagon tisztségviselői a helyszínen tartózkodó parancsnokokra bízták annak eldöntését, hogy élve vagy halva fogják-e el az iraki vezetőket.
A külügyminiszter-helyettes nyilatkozata egy héttel azután hangzott el, hogy az észak-iraki Moszulban amerikai rajtaütésben életét vesztette Szaddám Huszein két fia, Udaj és Kuszaj. Az akcióban három amerikai katona megsebesült amerikai védelmi minisztériumi tisztségviselők szerint.
Armitage úgy vélekedett: "Szaddám Huszein napjai mostantól meg vannak számlálva". Az amerikai külügyminiszter-helyettes a legnagyobb nehézségnek "Baasz párti elemek" és "kívülről beszivárgó terroristák" elegyét nevezte Irakban.
Bizonyos jelek arra engednek következtetni, hogy a Hezbollah (fegyveres iszlám szervezet) ez idő szerint az "amerikai érdekeknek ártó" akcióra készül "egy már amúgy is kusza helyzetben" - mondta, hozzátéve: Szaúd-Arábiából, Jordániából, Pakisztánból és Szíriából érkezett egyének ugyancsak részesei az Irakot ellenőrző szövetséges erők elleni fegyveres támadásoknak. A Reuters beszámolója szerint Armitage nem tartotta valószínűnek, hogy bármely csoport vezetné a gerillaharc jellegzetességeit viselő támadásokat, sokkal inkább alkalmi harcosokról van szó, akik "megpróbálnak a zavarosban halászni".
MTI - fidesz.hu