Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Osztogatás után fosztogatás

A kormány egyetlen stratégiája, hogy az előző kabinet gazdasági teljesítménye által fölhalmozott tartalékokat elköltötte, most pedig kísérletet tesz a kiosztott pénzek visszaszerzésére - jelentette ki Őry Csaba fideszes országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján. A politikus felhívta arra is a figyelmet, hogy a kormány továbbra is adós foglalkoztatáspolitikai ígéreteinek teljesítésével.


Dátum: 2003-07-29 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13189
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:39.210113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Őry Csaba rámutatott: a kormánypártok melldöngető nyilatkozatai ellenére a munkaerőpiac jelenleg stagnál és nem nőtt a foglalkoztatottak száma sem. Hozzátette: a KSH által közzétett, a foglalkoztatottak egy-két tized százalékos növekedését mutató adatok szezonális okokra, így a nyugdíjkorhatár emelkedésére és a különböző közmunkaprogramokra vezethetők vissza. Emlékeztetett rá ugyanakkor, hogy a mért értékek hibahatáron belül vannak.

Kovács László szocialista pártelnök azon vasárnapi nyilatkozatával kapcsolatban, miszerint a kormány időarányosan teljesítette az ígéreteit, arra hívta fel a figyelmet, hogy eddig sem a teljes foglalkoztatottság, sem pedig a 400 ezer új munkahely teremtése nem valósult meg. - Az ígéretekhez képest azt konstatáljuk, hogy nem sikerült előrébb lépni - jegyezte meg.

Őry Csaba ugyanakkor kifejezetten elszomorítónak nevezte hazánk gazdasági kilátásait. Kijelentette: valójában nincs olyan kutatóintézet, amelyik ne lenne borúlátó a jövőt illetően. - Lényegében megérkezett a Bokros-csomag ikertestvére, a második Medgyessy-csomag, ahol azt láthatjuk, hogy a kormány adócsökkentés helyett adóemelés hajt végre és új járulékot vezet be - mondta a kormány és az MSZP adóemelési szándékaival összefüggésben.

A politikus a kormány gazdaságpolitikáját bírálva nehezményezte, hogy a kabinet régi receptek alapján cselekszik. Példaként felhozta, hogy Medgyessy Péter, akárcsak egykor a Horn-kormány, ismét a multinacionális cégekkel tárgyalna, holott - mint hozzátette - a szerkezetváltás révén ezek már a magasan képzett, de kisebb létszámú munkaerőt részesítik előnyben.

- Szeretik az osztogató típusú politizálást, a valódi polgári munkahelyek létrehozása helyett átmeneti közmunka programokra költenek milliárdokat - fogalmazott. Őry Csaba úgy látja, hogy a kormány a segélyek növelésével, a szükség jellegű, átmeneti foglalkoztatási formák segítségével kívánja megoldani a problémákat.

Hangsúlyozta: az igazi megoldást ezzel szemben a gazdasági fejlődés valamint a kis- és középvállalkozások támogatása jelentené, ezt azonban - mint mondta - nem látjuk, és nem tapasztaljuk. - A kormány egyetlen stratégiája, hogy az előző kabinet gazdasági teljesítménye által fölhalmozott tartalékokat elköltötte, és most pedig kísérletet tesz a kiosztott pénzek visszaszerzésére - húzta alá.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek