Elfogadták Székesfehérvár idei költségvetését
Elfogadták Székesfehérvár 2013-as költségvetési rendeletét, amely 25,6 milliárd forintos kiadási főösszegű és sem hitelfelvételt, sem működési hiányt nem tartalmaz.
Dátum: 2013-02-15 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:55.850170, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 19 igen és 2 nem szavazattal pénteken elfogadott javaslat szerint a főösszeg az előző évihez képest 6 milliárd forinttal kevesebb és 2,5 milliárd forintos tartalék szerepel benne. Az önkormányzat 10,2 milliárdos iparűzésiadó-bevétellel számol, de egyelőre az elfogadott rendelet nem tartalmazza a minimálisan 5,4 milliárd forintos önkormányzati adósságkonszolidáció kihatásait, mert a szerződéseket csak később írják alá.
Az önkormányzat fejlesztésekre mintegy ötmilliárd forintot szán: ennek jelentős része uniós pályázati pénz, 1,9 milliárd forintot azonban saját forrásból biztosítanak. A város fenntartásában, működtetésében lévő intézményekre 11 milliárd forintot fordítanak. A közszférában kétezer munkavállalót foglalkoztatnak, aki négyezer ellátott részére biztosít szociális, bölcsődei és óvodai ellátást.