Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Peresz tűzszünetet sürget

Simon Peresz izraeli külügyminiszter csütörtökön sürgette a palesztinokat: hozzanak sürgős intézkedéseket annak érdekében, hogy létrejöhessen a tűzszünet.


Dátum: 2002-03-21 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:22:50.859907, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Peresz egy nappal azután nyilatkozott az izraeli katonai rádiónak, hogy kudarccal zárult az izraeli-palesztin biztonsági főbizottság ülése, s egy újabb öngyilkos merényletben heten életüket vesztették. Mint a hadsereg csütörtökön bejelentette, az Umm el-Fahem izraeli arab város közelében végrehajtott akció valamennyi áldozata zsidó volt.

"Vannak olyan döntések, amelyeket a palesztinok azonnal meghozhatnak. Például világos parancsot adhatnak a tűzszünetre, és csökkenthetik az erőszakra való uszítást" - mondta Peresz. Ugyanakkor hozzátette: megérti, hogy nehéz a palesztinoknak mindazokat a szükséges intézkedéseket meghozniuk, amelyeket a Tenet-terv előirányoz, vannak dolgok, amelyekhez idő kell, például a letartóztatásokhoz.

A külügyminiszter szerint jó esély van a tűzszünetre, mert mindenki akarja, és mindenki belefáradt az erőszakba. Egyúttal bírálta kormányának azt a döntését, hogy továbbra sem engedi ki Jasszer Arafat palesztin vezetőt rámalláhi őrizetéből. "Nem vagyok biztos benne, hogy ebből bármilyen hasznunk származott volna" - mondta.

Az Anthony Zinni amerikai közel-keleti különmegbízott elnökletével összeült izraeli-palesztin biztonsági főbizottság nem tudott megegyezni csütörtökre virradóra a tűzszünet aláírásában, de abban megállapodtak, hogy folytatják a tárgyalásokat.

Kapcsolódó elemek