Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogadták a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat költségvetését

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat pénteki ülésén 286,6 millió forintos bevételi és kiadási összeggel, hitelfelvétel és hiány tervezése nélkül fogadta el a 2013-as költségvetését.


Dátum: 2013-02-15 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:59.107513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bevételi oldal főösszegének döntő része, 283 millió forint a központi költségvetésből folyik be, a fennmaradó részt pedig az önkormányzat dolgozóinak korábban nyújtott kölcsönök törlesztése és a közgyűlési tagok számítógép-használatért fizetett bérleti díja teszi ki.

Az önkormányzat a kiadásit személyi juttatásokra, adó- és járulékbefizetésre, dologi kiadásokra és működési célra fordítja. Az önként vállalt feladatok a teljes kiadás 7,8 százalékát teszik ki 2013-ban.

Bodó Sándor (Fidesz-KDNP) közgyűlési elnök előterjesztése szerint adósságot generáló ügyleteket a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat 2016 év végéig nem tervez, így ebből eredő fizetési kötelezettsége nem keletkezik.

A költségvetési előterjesztést a képviselők módosítás nélkül fogadták el.

Kapcsolódó elemek