Elfogadta költségvetését a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat
Hiány nélkül, 542,8 millió forint bevételi és kiadási főösszeggel elfogadta 2013-as költségvetését pénteki ülésén a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat. A 26 fős testületben két új képviselő is megkezdte munkáját.
Dátum: 2013-02-15 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189025
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:46:59.509078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselők 15 igen szavazattal, egy nem és hat tartózkodás ellenében szavazták meg az idei büdzséről szóló rendeletet. Ennek értelmében a helyhatóság a tavalyi támogatással azonos mértékű, több mint 286 millió forintos működési támogatást kap az államtól. Az általános működési tartalék összegét 33,3 millió forintban határozták meg.
A közgyűlés ülésén két új képviselő tett esküt: Sztolyka Zoltánt (Fidesz-KDNP), Rozsály polgármesterét és Szalai László református lelkészt, Fehérgyarmat kormánypárti alpolgármesterét a Fidesz színeiben választották be a testületbe. A képviselők Nagy Miklóst (Fidesz-KDNP), Tyukod korábbi polgármesterét és Sarkady Pált (Fidesz-KDNP), Szatmárcseke polgármesterét váltják a közgyűlésben.
Nagy Miklóst január 1-jével a csengeri járási hivatal vezetőjének választották meg, ezért lemondott közgyűlési képviselői mandátumáról, Sarkady Pál pedig polgármesteri elfoglaltságra hivatkozva vált meg tisztségétől. Az ülésen rendkívüli napirendi pontként tárgyalták a képviselők a székely zászló kitűzésének ügyét. A testület hosszas vita után végül 20 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a határozattervezetet. A zászlót az ülés után tűzik ki a megyeháza épületére.