Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Font: Stratégiai cél a tiszta élelmiszer

Az élelmiszerfogyasztóknak védelmet biztosítottunk Magyarország új Alaptörvényében. Hazánk stratégiai célja, hogy tiszta agrárkörnyezetben tiszta élelmiszert állítson elő, amelyhez minden adottságunk és feltételünk megvan. Az országban található génbankok lehetővé teszik, hogy távol tartsuk a GMO-s fajtákat, és a Kárpát-medencében több ezer év alatt honosnak számító ősi növényfajtákra alapozva állítsuk elő a mai kor kihívásának megfelelő szaporítóanyagokat - olvasható Font Sándor pénteki közleményében.


Dátum: 2013-02-15 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189037
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:47:03.767407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gyurcsány-Bajnai-kormányok külföldi fajtatulajdonosok kezébe akarták privatizálni a génbankjainkat. Nem mérték fel azt az értéket, amit a Tápiószelén és több más településen található génbankjaink jelentenek. Ezt a veszélyes lépést akkor a Fidesz ellenállásának köszönhetően sikerült megakadályozni. Így maradhatott állami felügyelet alatt Tápiószele, Érd, Keszthely, Újfehértó településeken található több gyümölcsfa fajtát és szántóföldi gabonafélét őrző génbankunk.

Az így megmentett genetikai alany állomány kiindulópontja lehet a Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégiánkban megfogalmazott mezőgazdasági fejlesztésnek, és egyben a természetközeli állapotban előállított élelmiszertermelésnek, amelyre dinamikusan növekvő igény jelentkezik a fizetőképes piac részéről.

Kapcsolódó elemek