Laktanyabezárás és vasúti leépítés
A Nógrád megyei nagyoroszi laktanya tervezett bezárását és az önkormányzati működtetésű regionális vasút tervét bírálták a Fidesz politikusai sajtótájékoztatójukon kedden, Balassagyarmaton.
Dátum: 2003-07-29 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13192
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:40.131416, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A Fidesz úgy tudja, hogy 2004-ben megszüntetik a Magyar Honvédség Nagyorosziban működő V. Légvédelmi Tüzérezredét" - közölte Balla Mihály országgyűlési képviselő. Hozzátette: ezzel kapcsolatos írásbeli kérdésére a honvédelmi miniszter nem adott konkrét választ, de ismeretei szerint az előzetes döntés már megszületett. Balla Mihály hangsúlyozta: ezzel az intézkedéssel 250 szerződéses és hivatásos katona és családjaik megélhetése válna bizonytalanná.
"Nem tudni, mi történik az épületekkel és Közép-Európa egyik legjobban kialakított légvédelmi lőterével" - tette hozzá a képviselő.
Az ellenzéki politikus közölte: a Mistral II-es légvédelmi rakétákat Győrbe akarják áthelyezni, így véleménye szerint az átszervezésnek többletköltségei lesznek.
Csach Gábor, a Fidesz Nógrád megyei alelnöke azt kifogásolta, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 2004-től önkormányzati működtetésű regionális vasutat akar kialakítani, 2 éves próbaidőre, ami Balassagyarmat és Vésztő térségét érinti. "Az elképzelés a leépítés gyanúját kelti" - fogalmazott az alelnök.
Érvelése szerint az önkormányzatok képtelenek lesznek a vasút költségeit finanszírozni. A Fidesz álláspontja szerint a települések csak akkor fogadhatják el ezt a tervet, ha a MÁV továbbra is ellátja a pályafenntartási feladatokat, a kormány elvégzi a pályarekonstrukciót, illetve ha a szárnyvonalakhoz tartozó
ingatlanvagyont is átveszik az önkormányzatok.
Csach Gábor elmondta: a 35 települést érintő, 300 alkalmazottat foglalkoztató 186 kilométeres szakaszon működő nyugat- nógrádi regionális vasút évi 100 ezer tonna árut és napi 2-3 ezer utast szállít.
MTI - fidesz.hu