Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapest Plage: a XIII. kerület nem adott építési engedélyt

A XIII. kerületi Önkormányzat építési osztálya még nem adta ki a Budapest Plage megrendezéséhez szükséges építési engedélyt, és úgy tűnik, nem is adhatja azt ki - mondta az önkormányzat szóvivője kedden.


Dátum: 2003-07-29 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:40.451998, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az építési osztály a többi között azért nem tudja kiadni az engedélyt, mert nem áll rendelkezésére a hozzájáruláshoz szükséges valamennyi dokumentum" - közölte Gellért Lajos.

A Budapest Plage-t rendező Atmosphere Kft. ügyvezetője, Bér Beatrix hétfőn úgy tájékoztatta az MTI-t: megkapták a programsorozathoz szükséges engedélyeket, így az eredetileg tervezett időpontban, augusztus 6-án nyit a pihenőpart az alsó Újpesti rakparton.

Gellért Lajos közölte, az építési osztály úgy értesült, hogy egy szakhatóság nemleges választ adott a szervezőknek a plázs létrehozására. A szóvivő információi szerint az állategészségügyi és élelmiszerellenőrzési hatóság több ponton is aggályosnak találta az élelmiszerek tárolására vonatkozó terveket, ezért nem adta hozzájárulását a rendezvényhez.

Gellért Lajos hangsúlyozta: ha minden hatóság nyilatkozata a szervezők birtokában lenne, és azok kivétel nélkül engedélyeznék a rendezvényt, nyilván az építési osztály is megadná a hozzájárulását.

Bér Beatrix kedden azt mondta az MTI-nek: a kft. továbbra is várja a kerület építési engedélyét, mert információik alapján a mai napig úgy tudják, hogy megkapják a hozzájárulást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek