Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Selmeczi: Elképzelhetetlennek tartjuk a nyugdíjak megadóztatását

A Fidesz és a kormány nem enged a külföldi nyomásoknak, nem lesz nyugdíjadó a jövőben sem. Mi elképzelhetetlennek tartjuk azt, hogy a nyugdíjakat megadóztassuk - mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője. Ugyanitt arról is beszélt, az idén várhatóan infláció feletti nyugdíjemelést tudnak végrehajtani, ami által egy „extra összeget kapnak majd a nyugdíjasok”.


Dátum: 2013-02-17 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:47:16.425039, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója

Emlékeztetett, a jelenlegi kormány nem engedte, hogy a korábbi, baloldali kormányok döntése alapján 2013-tól nyugdíjadó legyen Magyarországon. Hozzátette, ezt a döntést a II. Orbán-kormány javaslatára az Országgyűlés hatályon kívül helyezte.

A Fidesz és a kormány nem enged a külföldi nyomásoknak, nem lesz nyugdíjadó a jövőben sem. Mi elképzelhetetlennek tartjuk azt, hogy a nyugdíjakat megadóztassuk – szögezte le Selmeczi. A szóvivő szavai szerint a nyugdíjasok nincsenek könnyű helyzetben, ezért megengedhetetlen az, hogy a nyugdíjuk csökkenjen. Hozzátette, aki ilyet javasol, százezreket hozna nehéz helyzetbe, veszélybe sorolná az idős emberek megélhetését.

A Fidesz vállalta és teljesítette, hogy kiáll a magyar családok és nyugdíjasok mellett és ezen nem kívánunk és nem is fogunk változtatni sem a baloldal sem a külföldi nyomás ellenére – húzta alá Selmeczi Gabriella. A kormánypárti politikus három konkrétumot is említett. Elsőként, hogy a Fidesz-kormány megmentette a nyugdíjakat, a válság ellenére növelte a nyugdíjak összegét és megőrizte azok vásárlóértékét. 2013-ban várhatóan infláció feletti nyugdíjemelést tudunk végrehajtani, tehát egy extra összeget kapnak majd a nyugdíjasok – jelentette be a Fidesz szóvivője. Hozzáfűzte, az idős emberek számára „érezhető, érdemi segítséget” jelent a rezsicsökkentés.

Selmeczi második fontos intézkedésként említette, hogy sikerült megteremteni azt a lehetőséget, hogy a nők a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba mehessenek, amellyel - mint mondta - eddig mintegy százezren éltek. Hangsúlyozta, nem értenek egyet a baloldallal abban, hogy megszűnjön a jövőben ez a kedvezményes nyugdíjazás.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1628, 'source_type': 'media', 'source_id': 10016, 'target_type': 'article', 'target_id': 125038, 'relation_type': 'describes'}