Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újpest nem akar prostituáltakat

Az újpesti polgármester kedden cáfolta, hogy a kerületi képviselőtestület előző nap türelmi zónát jelölt volna ki, míg a prostituáltak egyesületének jogi képviselője azt mondta: az Alkotmánybírósághoz fordulnak, ha az önkormányzat olyan rendeletet hozott, amelyben "generálisan tiltja" a prostitúciót.


Dátum: 2003-07-29 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:40.770517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Semmiféle türelmi zónát nem jelölt ki az önkormányzat" - mondta Derce Tamás polgármester az MTI-nek. A képviselőtestület hétfőn arról hozott rendeletet, hol nem végezhetik tevékenységüket a prostituáltak, tette hozzá a Magyar Hírlap aznapi hírére reagálva. A lap közlése szerint "Újpest önkormányzati testülete elsőként rendeletet hozott arról, hol létesülhet türelmi zóna".

A polgármester elmondta, hogy a Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete levélben kereste meg az önkormányzatot, kérve: adjanak ki hatósági bizonyítványt arról, hogy az általuk megnevezett 19 újpesti utca nem esik védett övezetbe. Derce Tamás elmondása szerint az önkormányzat ezután levélben kérte ki a 19 kertvárosi utca lakóinak véleményét. A visszaérkezett 1604 levélben (91 százalék) kivétel nélkül mindenki elutasította a felvetést.

Mint közölte, a hétfőn elfogadott rendelet meghatározza a tiltott zónákat. Ilyen Újpest teljes belterülete, továbbá a külterületek közül a védettek, mint például a természetvédelmi területek, a lakóépületekhez 300 méternél közelebb fekvők, valamint azok, amelyekre lakóépület építését vagy a belterületbe történő bevonást írja elő a rendezési terv.

Az önkormányzat nem jelölte meg, hol lehet prostitúciót folytatni, a rendelet nem tartalmaz erre vonatkozóan ingatlanjegyzéket - cáfolta a polgármester azt a hírt, amely szerint az MO-s körgyűrű és a 2-es főút környékén 40-50 külterületi telket nevezett volna meg a testület.

Derce Tamás megjegyezte ugyanakkor, hogy azokon a területeken, amelyek nem esnek tiltás hatálya alá, elvileg lehet prostitúciót folytatni. A kérdéses 19 utca azonban az önkormányzat rendelete szerint védettnek minősül, és ezt válaszlevélben közlik majd a prostituáltak szervezetével - tette hozzá a polgármester.

A Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete súlyosan alkotmánysértőnek tartja az önkormányzat hozzáállását és az Alkotmánybírósághoz fordul, ha a képviselőtestület olyan rendeletet fogadott el, amely "generálisan tiltja" a prostitúciót - közölte Kárpáti József ügyvéd. A szervezet jogi képviselője hangsúlyozta, hogy alapvető jogot csak törvény szabályozhat, de rendeletével az önkormányzat "kiüresíti a vonatkozó jogszabályt", amely legális tevékenységként definiálja a prostitúciót. Mint hozzátette, ha a kerületek folytatják a törvénysértő gyakorlatot, az egyesület a belügyminiszterhez fordul, illetve megfontolás tárgyává teszi, hogy a miniszterelnökön keresztül próbálja rávenni a belügyi tárca vezetőjét az intézkedésre.

Földi Ágnes, a prostituáltak érdekvédelmi egyesületének elnöke megerősítette, hogy tárgyalást folytatnak a XV. kerülettel egy utca türelmi zónává nyilvánításáról.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek