Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gulyás: Megkérdőjelezhetőek a Hallgatói Hálózat céljai

Egyértelmű politikai manipulációs szándékok sejlenek fel a hallgatói szerződés megakadályozásának szándéka mögött – mondta Gulyás Gergely a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.


Dátum: 2013-02-17 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189074
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:47:17.113274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: A Hallgatói Hálózat (HaHa) által szervezett tüntetéseknek nincs valós társadalmi támogatottsága. A demonstrációkat azért nem szabadtéren tartják, mert annyira „nevetségesen” alacsony lenne a résztvevők száma, hogy nehezen lehetne hírt gyártani az eseményből – fogalmazott élesen a politikus.

Hozzáfűzte, hogy magyar – elsősorban az internetes – sajtó messze a rangján felül kezeli az ügyet, „szinte próbál egyfajta bíztatást adni a hallgatóknak a részvételhez”. Úgy vélte: a HaHa céljai megkérdőjelezhetőek, a társadalom többsége nem ért egyet azokkal, a kormány számára pedig teljesíthetetlenek. Klinghammer István államtitkári kinevezéséről szólva kifejtette: azzal, hogy a Magyar Rektori Konferencia korábbi elnöke foglalkozik majd a felsőoktatás területével, az egész egyetemi réteg számára komoly lehetőséget jelent. Nem mondhatja senki, hogy „olyannal kell tárgyalni, aki nem ült az asztal másik oldalán” – magyarázta.

Kapcsolódó elemek