Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budai: Börtönbüntetés jár a zsebszerződéses ügyletekért

A hazai földtulajdon védelmében a közelmúltban a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) több mint ezerhektárnyi zsebszerződés gyanús földterületet vett meg vagy sajátított ki, továbbá egy jelentős területet is megvásárolt, amelyet spekulációs céllal próbáltak értékesíteni – ismertette Budai Gyula a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.


Dátum: 2013-02-18 09:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:47:23.578033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: 2013-ban még nagyobb összeget biztosított az állam mind az NFA-nak, mind pedig a nemzeti parkoknak azért, hogy élve az elővásárlási jogukkal, illetve utóbbi esetében egy 1994-es alkotmánybírósági határozattal, földterületet vásároljanak. A nemzeti parkos területek közül nagyjából százezer hektárnyi van még jogellenesen természetes személyek tulajdonában, ezek jelentős részét zsebszerződéssel, vagy spekulációs céllal szerezték meg. A visszavásárlás során, ha a külföldi tulajdonos nem hajlandó eladni a földet magyar árszabás szerint, akkor a jogszabályok értelmében az állam kisajátíthatja azt – hangsúlyozta a vidékfejlesztési tárca parlamenti államtitkára.

Budai Gyula elmondta: hamarosan a parlament elé terjesztik azokat az elképzeléseket, amelyek bezárják a jogi kiskapukat. Így egy uniós elvárásnak megfelelően a lehető legszűkebb mozgásteret hagyják majd azoknak a személyeknek, akik spekulatív célból kívánnak magyar földet vásárolni. A politikus kiemelte, hogy az idén hatályba lépő Büntető törvénykönyv szerint 1-től 5 évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak majd azok, akik zsebszerződéses ügyletekben közreműködnek.

Kapcsolódó elemek