Castelli-ügy: áthidaló megoldás az olasz kormányválság ellen
Gianfranco Fini olasz miniszterelnök-helyettes megelőzni készül a kormányválságot: az esti órákban bejelenti a szenátusban, hogy az illetékes ügyészek folytathatják a Silvio Berlusconi miniszterelnök elleni adócsalási vizsgálatot.
Dátum: 2003-07-29 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:36:41.417971, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök-helyettes - aki egyben a Nemzeti Szövetség (AN) főtitkára is - közvetítő szerepet játszott abban, hogy a kormánypártok szövetségén, a Szabadságjogok Házán (CDL) belül ne kerüljön sor kenyértörésre. A kereszténydemokraták (UDC) ugyanis szakítással fenyegetőztek arra az esetre, ha Roberto Castelli igazságügyi miniszter nem vonja vissza múlt heti rendeletét,
amellyel leállíttatta az ügyészi vizsgálatokat Silvio Berlusconi egyik adócsalási ügyében.
Berlusconi cége, a Fininvest ugyanis 1994 és 1996 között állítólag külföldi, főleg svájci off-shore cégek bevonásával számos filmre vásárolta fel a televíziós és mediajogokat amerikai filmcégeknél. Ezek a jogok később Berlusconi média- és reklámcégénél, a Mediasetnél kötöttek ki. Két olasz ügyész az Egyesült Államoktól és Svájctól kért jogi segítséget a részletek tisztázásához. Az igazságügyi tárca irányítója a parlament által június 20-án elfogadott mentelmi törvényre hivatkozva azonban leállíttatta az egész procedúrát.
Nemcsak a balközép ellenzék, hanem a kormánypárti erők egy része is ellenezte ezt a lépést, hangoztatva, hogy Castelli önkényesen és tévesen értelmezi a törvényt. Ez utóbbi ugyanis - érvelnek az ellenzők - az öt legmagasabb közjögi méltóság, így a miniszterelnök ellen folyó perek mindenkori felfüggesztését irányozza elő ugyan, de nem vonatkozik a pereket megelőző vizsgálatokra.
Castelli a parlament előtt akarta volna megtámogatni vélt igazát, de Pier Ferdinando Casini, a képviselőház elnöke kijelentette: a parlamentnek nem feladata, hogy az általa hozott törvények értelmezéséről utólag vitát kezdjen. A balközép ellenzék legnagyobb pártja, a Balodali Demokraták (DS) bizalmatlansági indítványt nyújtottak be az igazságügyi miniszter ellen, erről kezdődik meg a vita kedden délután a szenátusban.
Állítólag maga Silvio Berlusconi igyekezett elsimítani a koalíción belüli ellentéteket. A kormány nevében Fini éppen a bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatos vita során készül bejelenteni, hogy a kormány zöld utat biztosít a vizsgálatok folytatása számára. Castelli is elmondhatja majd véleményét e vita keretében. Úgy lesz kénytelen visszakozni, hogy közben saját koalíciója tekintélyét is megmenti. Az UDC haragját is csillapítani látszik ez az áthidaló megoldás.
Anna Finocchiaro, a DS igazságügyi kérdésekkel foglalkozó felelőse keddi nyilatkozatában úgy fogalmazott: ez a megoldás önmagában is azt jelenti, hogy Castellivel szemben nincs meg a bizalom saját háza táján sem. A zöldek úgy vélik: Castelli e botrányos eset után elvesztette minden hitelét a politika porondján.
MTI - fidesz.hu