Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A szocialisták nem tudnak és nem is akarnak segíteni"

Egy hete kiderült, hogy a szocialisták csúnyán megbuktak az éhségmenettel, ugyanis akkor mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy akciójuk nem az emberekről, hanem saját magukról szól – reagált Zsigó Róbert fideszes képviselő a szocialista Nyakó István hétfő délutáni sajtótájékoztatóján elhangzottakra.


Dátum: 2013-02-18 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189114
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:47:31.563281, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Zsigó Róbert hangsúlyozta, hogy Nyakó István sem aggódott 2002-2010 között a nehéz sorsú emberekért. Ezzel szemben milliós költségtérítést vett fel az Országgyűléstől, és a parlamenti ülésteremben zokszó nélkül szavazta meg a megszorító intézkedéseket – tette hozzá. „Nem túl hiteles Nyakó képviselő úr ebből a szempontból” – jegyezte meg.

Ma már tudjuk, hogy a Gyurcsány – Bajnai korszak emberei, ha újra hatalomra kerülnének, akkor nagymértékben csökkentenék a minimálbért – emelte ki a fideszes politikus, hozzátéve: kiderült, hogy a szocialisták ezeken a nehéz sorsú embereken nem tudnak és nem is akarnak segíteni, csak megalázni tudják őket.

Kapcsolódó elemek