A negyedik alkotmánymódosítás tárgyalásába kezd a Ház
A tavaly hatályba lépett új alaptörvény negyedik módosítását kezdi tárgyalni az Országgyűlés mai ülésén.
Dátum: 2013-02-19 08:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189122
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:47:34.587208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlament ülése a megszokottnál korábban, reggel 8 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Ezt követően nyílhat meg az alkotmánymódosítás általános vitája.
A kormánypárti javaslat döntően az alaptörvény Alkotmánybíróság (Ab) által megsemmisített átmeneti rendelkezéseit igyekszik alkotmányba foglalni, de emellett alkotmányos szinten rögzítenék a hallgatói szerződés lehetőségét, valamint azt, hogy az Ab az alaptörvény értelmezése során ne vehesse figyelembe az alaptörvény hatályba lépése előtt hozott határozatait és indoklásait.
A reggeli órákban az előterjesztői expozé, a kormány képviselőjének felszólalása, valamint a képviselőcsoportok vezérszónokainak hozzászólása hangozhat el, míg a képviselők a vita folytatásában, várhatóan a délutáni, esti órákban fejthetik ki véleményüket.
A közbeeső időben sor kerülhet a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról szóló határozati javaslat általános vitájára, továbbá a képviselők megkezdhetik az építésügyi lánctartozások megakadályozásáról szóló törvényjavaslat, valamint a közúti közlekedést érintő törvényegyszerűsítések tárgyalását is.