Felhőszakadás Bács-Kiskun megyében
Folyamatosan zuhogó eső hátráltatja Kecskeméten a kedd reggel óta tartó felhőszakadás okozta károk helyreállítását. A mélyebb fekvésű utcák, továbbá az elöntött épületrészek felszabadításán 17 tűzoltóautó és 46 tűzoltó dolgozik folyamatosan, a helyi erőket a környékbeli településekről valamint Pest és Csongrád megyéből érkezett hívatásos és önkéntes tűzoltók segítik - mondta el a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az MTI-nek.
Dátum: 2003-07-29 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:37:42.448399, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Geiger János közölte: az elárasztott pincék, garázsok miatt már kétszázra tehető a bejelentések száma, s a telefonok most is folyamatosan csengenek. Hozzátette: gondot jelent, hogy nincs hová vezetni a kiszivattyúzott vizet, azt ugyanis a megtelt csatornák visszahömpölyögtetik az útra, ahonnét ismét befolyik a pincehelyiségekbe. Ennek megakadályozására homokzsákokat osztanak szét a lakosságnak.
Megítélése szerint az eső elállta után a most vízben álló utcákon 3-4 órán belül látványosan javulna a helyzet, de a csak eddig bejelentett épületrészek kiszivattyúzása legalább szerda reggelig ad munkát a tűzoltóknak, s várható, hogy sokan csak a munkából hazatérve kérnek segítséget.
A város több pontján 40-50 centiméter magas víztenger borítja az utcákat, amelyek előtt rendőrök terelik másfelé a forgalmat. A víz és részint a beázástól elakadt autók miatt csak hatalmas kerülőkkel tudnak közlekedni a mentők és az autóbuszok is Kecskeméten - közölte.
A felhőszakadás illetve az időjárás eddig két balesetet okozott a megyeszékhelyen. Egy férfi pincéje szivattyúzása közben a lépcsőn megcsúszott, s a gerincére esve súlyosan sérült, egy fiatalember pedig üvegszilánkoktól sérült meg könnyebben.
Kecskeméten kívül rendkívüli mennyiségű eső zúdult Bács-Kiskun megye több más településére is, a felhőszakadás következtében pincéket, boltokat és városrészeket öntött el a víz - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ügyeletese. Soltvadkerten, Dabason, Kiskunhalason több pincébe és garázsba folyt be az esővíz. Meruk Rózsa elmondta, hogy a tűzoltók munkáját nehezíti a folyamatos esőzés, valamint az, hogy a városok csatornái is megteltek.
MTI - fidesz.hu