Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

160 ezerrel többen dolgoznak, mint kormányváltáskor

Az MSZP tényeket hamisít, amikor azt állítja, hogy "Magyarországon ma több százezerrel kevesebben dolgoznak, mint 3 éve". A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján a 15-74 éves korú lakosság körében a foglalkoztatottak száma 3 millió 909 ezer főt tett ki 2012 végén, ez mintegy 160 ezer fővel több, mint a kormányváltáskor. A válság előtti foglalkoztatási szintet 2012 III. negyedévére sikerült meghaladni.


Dátum: 2013-02-19 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:47:44.932528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ebben a létszámban nincsenek benne a tartósan külföldön dolgozók, a KSH munkaerő-felmérése erre vonatkozó adatot ugyanis nem gyűjt. Ennek következtében a tartósan külföldön munkát vállalók nem szerepelnek sem a népességszámban, sem a foglalkoztatottak számában.

Különösen hiteltelen a számmisztika a szocialistáktól, akik végrehajtották azt a bravúrt, hogy a válság előtti gazdasági konjunktúra idején kormányzásuk alatt évekig stagnált vagy csökkent a foglalkoztatás.

Kapcsolódó elemek