Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gyermekszegénységet a baloldal termelte ki

Az MSZP beismerte, hogy Magyarországon ma minden második gyermek és családja vesztese annak a felelőtlen, gátlástalan kormányzati szándéknak, amelyet 2002-2010 között kellett elszenvedniük - írta közleményében Rónaszékiné Keresztes Monika, a Fidesz országgyűlési képviselője.


Dátum: 2013-02-20 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189187
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:47:57.412016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA gyermekszegénységet mint a magyar családok válságának egyenes következményét a baloldal hagyta ránk örökül, a nélkülöző, munka nélkül tengődő és eladósodott családokat a Gyurcsány-Bajnai-kormányok család- és gyermekellenes politikája és egymást érő megszorító csomagjai termelték ki. A bankárkormányok politikájának eredményeként kisgyermekes családok ezreinek otthonára került jelzálog, az alacsonyan iskolázott szülők egy életen át tartó munkanélküliségre voltak ítélve, a munka mellett gyermeket nevelőket, ahelyett hogy segítették volna, büntették. Az alacsony keresetű szülők választhattak, hogy a baloldal által kétszeresére emelt rezsidíjat, vagy a gyermek ebédjét fizessék ki. A baloldali programok most is a gyermekes családokra jelentik a legnagyobb veszélyt: ha rajtuk múlna, most is elvennék vagy megszüntetnék a családi adókedvezményt.', 'A Fidesz-kormány megalakulása óta a gyermekes családok anyagi elismerést is érezhetnek, és minden segítséget megkapnak ahhoz, hogy a baloldal családromboló politikája után talpra álljanak. A családi adórendszernek köszönhetően minden gyermek után adókedvezmény, a többgyermekes dolgozó szülőknek pedig teljes adómentesség jár. Tavaly 150 milliárd forinttal több maradt a magyar szülők zsebében, mint a korábbi években, ezen kívül további 430 milliárd forint támogatásban részesültek a családok. A kormányzati intézkedések több tízezer – a baloldal által cserbenhagyott – kisgyermekes család otthonát mentették meg. A háromgyermekes családok gázárkedvezményben részesülnek, és a további rezsicsökkentésnek köszönhetőn minden egyes magyar család terhe tovább csökken. A Fidesz kormányzása óta az Erzsébet-utalványból származó állami bevétetek végre\xa0 nem külföldi cégek számláján landolnak, hanem a\xa0 rászoruló magyar gyermekek üdültetésére és étkeztetésére fordítjuk, a legrászorultabbak szociális földprogramban vehetnek részt. Az édesanyák számára 3 évig biztosítjuk a gyest, munkába való visszatérésüket adókedvezményekkel segítjük. Mi a képmutatás helyett a gyermekekért, családokért következetesen végrehajtott valódi tettekben hiszünk - fogalmaz Rónaszékiné Keresztes Monika.

']

Kapcsolódó elemek