Valósághűen mutassák be a Szovjetunió szerepét!
Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő szerint a történelmi tényeknek megfelelően kell bemutatni az Európai Történelem Házában a Szovjetunió és a totalitárius diktatúrák szerepét. A téma ugyanis különösen érzékenységgel bír a közép-kelet-európai államok és így Magyarország számára is, mely országok különösen megszenvedték a közel félévszázad hosszúságú szovjet megszállás és a kommunista diktatúra borzalmait.
Dátum: 2013-02-21 09:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189203
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:48:03.182899, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának szerdai ülésén az Európai Történelem Háza projekt aktuális állása, a kiállítást előkészítő gyűjtőmunka, látogatói kapacitása és annak költségvetése szerepelt napirenden.
Bagó Zoltán az ülést követően hangsúlyozta: "nekünk magyaroknak az az érdekünk, hogy a Szovjetunió szerepét valósághűen ábrázolják, és a kiállításon keresztül a történelmi tényeknek megfelelően bemutatásra kerüljön a kelet-közép-európai történelem és a totalitárius rendszerek működése, szerepe. Nem meglepő, hogy a projekt iránt nem csak az uniós tagállamok brüsszeli nagykövetei érdeklődtek, hanem az orosz és a török nagykövet is kíváncsi, hogy országuknak milyen szerepet szán a múzeum megvalósításáért felelős tudományos munkacsoport. Az is eldőlt, hogy az EU Nobel-békedíja az Európai Történelem Házában kerül majd kiállításra".
Tőkés László erdélyi EP-képviselő, aki korábban európai parlamenti alelnökként messzemenő támogatást nyújtott a terv megvalósításához, továbbra is azt szorgalmazza, hogy mind a fasizmus, mind a kommunizmus megfelelő módon, kellő hangsúllyal jelenjen meg a múzeumban.
Az ülésen többen elismerték Schmidt Mária, a budapesti Terror Háza Múzeum főigazgatójának szakértői támogatását.
Háttér: Az Európai Történelem Háza egy állandó kiállítás keretében hivatott bemutatni Európa történelmét. A múzeum megnyitója a jelenlegi tervek szerint 2015-re, legkésőbb 2016-ra várható.