Nastase is megszólal a román-izraeli holokauszt-vitában
A román államfő után a miniszterelnök is tisztázó levelet küld Izraelbe, miután az izraeli kormány magyarázatot kért Bukaresttől amiatt, hogy Ion Iliescu elnök egy izraeli lapnak adott nyilatkozatában kifejtette: a holokauszt nem csupán a zsidóságot sújtotta.
Dátum: 2003-07-29 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13205
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:37:44.235526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Adrian Nastase román miniszterelnök kedden jelentette be, hogy még a nap folyamán levelet küld Ariel Saron izraeli kormányfőnek, s levelében tisztázni fogja a román kormány álláspontját a román-izraeli kapcsolatokat illetően.
A román miniszterelnök hangsúlyozta, hogy kormánya már korábban kifejtette ezt az álláspontot. A mostani levél, amely szavai szerint "pontot tesz a jelenlegi ügy" végére, alapvetően a korábban ismertetett álláspont megismétlése lesz.
Ion Iliescu a hét végén küldött levelet az izraeli államfőnek. Levelében a román elnök sajnálatának adott hangot amiatt, hogy az általa mondottak "szelektíven és nem teljes egészében" jelentek meg a vitatott interjúban.
A román elnök a Háárec című izraeli újság múlt pénteki számának nyilatkozott úgy, hogy Európában nemcsak a zsidók voltak a holokauszt elszenvedői, mások, például lengyelek is haltak meg ugyanolyan módon. Kiemelte, hogy hasonló elbánásban volt részük a kommunistáknak is, s példaként említette saját édesapját.
Az izraeli sajtó óriási felháborodással kommentálta a román elnök szavait. A Jerusalem Post című lap egyenesen Jörg Haiderhez hasonlította Ion Iliescut, s leszögezte: a román államfőt ugyanúgy el kell szigetelni nemzetközi téren, mint az osztrák politikust. Az izraeli kormány azt követően is ragaszkodott a hivatalos bukaresti magyarázathoz, hogy Ion Iliescu a maga levelét megírta.
Hasonló feszültség támadt Izrael és Románia viszonyában június közepén, amikor a román kormány egyik nyilatkozata leszögezte, hogy Románia területén nem volt holokauszt. A kijelentés miatt keletkezett nemzetközi vihar láttán a román kormány újabb nyilatkozatot adott ki arról, hogy a jelenlegi román vezetés vállalja a román állam fél évszázaddal korábbi felelősségét a holokauszt áldozataival szemben.
A román állam képviseletét 1940 és 1945 között ellátó kormányzók bűnösek voltak abban, hogy háborús bűncselekményeket, pogromokat, a Dnyeszteren túli területekre történő deportálásokat hajtottak végre. Tömegesen szállították át Románia zsidó lakosságának jelentős részét a román hadsereg által megszállt és ellenőrzés alatt tartott területekre, a holokauszt gyászos mechanizmusához tartozó diszkriminatív és tömeggyilkos módszereket alkalmazták - fogalmazott a júniusi román kormánynyilatkozat.
A júniusi tisztázó nyilatkozat közzétételével egy időben Ion Iliescu újságírók kérdésére válaszolva leszögezte, hogy felesleges volt a vita, mivel a román álláspont ismert: egyes románok valóban részt vettek a holokausztban, de az nem Romániában történt, és Romániát nem lehet összehasonlítani Németországgal, vagy a holokauszt más kezdeményezőivel.
MTI - fidesz.hu