Már rövidtávon is eredményes a kormány családpolitikája
A legfrissebb, 2012-es felmérés szerint az élveszületések száma 2,6 százalékkal, mintegy 2 250 fővel nőtt 2011-hez képest. Korábban, az egyébként is csökkenő születésszám az MSZP-kormány családellenes intézkedésének következtében zuhanni kezdett. Ezt a tendenciát sikerült három év alatt megfordítani - írja közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Dátum: 2013-02-21 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189208
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:48:05.084464, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legfrissebb, 2012-es felmérés szerint az élveszületések száma 2,6 százalékkal, mintegy 2 250 fővel nőtt 2011-hez képest. Korábban, az egyébként is csökkenő születésszám az MSZP-kormány családellenes intézkedésének következtében zuhanni kezdett. Ezt a tendenciát sikerült három év alatt megfordítani. Fontos, hogy a gyermekes édesanyák zökkenőmentesen térhessenek vissza a munkába. Ezt szolgálja a Munkahelyvédelmi Akcióterv, mely jelentős járulékkedvezménnyel és járulékmentességgel ösztönzi a munkaadókat, hogy gyermeknevelésből – GYES-ről és GYET-ről – visszatérő édesanyákat foglalkoztassanak.
A Családbarát Munkahely Pályázat iránti növekvő érdeklődés is azt bizonyítja, hogy a munkaadók hangsúlyt fektetnek arra, hogy édesanyákat alkalmazzanak. Ez elsősorban a Családvédelmi törvénynek, a család alkotmányos védelmének s a közmédia családbarát műsorainak, szemléletváltásának eredményeként pozitívan változás tapasztalható a közbeszédben a gyermeknevelésről és a családról. Ennek köszönhető, hogy egyre aktívabbak a családi közösségek és a családokkal foglalkozó civil szervezetek. Az Új Széchenyi Terv családi pályázatára és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet legutóbbi pályázatára is több száz szervezet nyújtott be programtervet.