Csökkent a McDonald's profitja
Az elemzői várakozásokkal összhangban profitjának csökkenését jelentette a világ legnagyobb gyorséttermi lánca, az amerikai McDonald's a második negyedévről, amit az emelkedő költségekkel magyaráztak. A vállalatnak szembe kell néznie az erősödő versennyel és azzal ténnyel, hogy a vásárlók mindinkább az egészségesebb táplálkozás felé fordulnak - írták közleményükben.
Dátum: 2003-07-29 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13206
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:37:44.536698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Oak Brook-i (Illinois) központú konszern profitja 5 százalékkal 470,9 millió dollárra, azaz részvényenként 37 centre csökkent, a tavalyi második negyedévi 497,5 millió dollárról, azaz a részvényenkénti 39 centről. Ebben benne van 50 millió dollár adózatlan átszervezési költség és a márkabérletben működő éttermek egy évvel korábbinál 18 millió dollárral kisebb profitja.
A McDonald's hálózat eladásai 10 százalékkal emelkedtek, 10,4 milliárd dollárról 11,5 milliárd dollárra. A konszern 2005-től kezdődően eladásainak 3-5 százalékos, működési profitjának 6-7 százalékos emelkedését várja. A McDonald's fennállása óta először jelentett negyedévi veszteséget januárban. A McDonald's részvényei 21,26 dolláron zártak hétfőn New Yorkban.
MTI - fidesz.hu