Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2000 milliárd forint adóbevétel-kiesést okoz a feketegazdaság

Magyarországon az állam a GDP 39 százalékát vonja el adók formájában a gazdaságtól, e szint további csökkentéséhez be kell indulnia a gazdaságnak - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken Kecskeméten.

Dátum: 2013-02-22 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:48:24.143795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az elvonás ilyen mértékére a magas államadósság és a jelentős kamatterhek miatt van szükség - mondta a helyettes államtitkár a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett fórumon. Magyarország annyit fordít a kamatok törlesztésére, amekkora összeget az ország az egészségügyi kiadásokra költ - fűzte hozzá.

Balog Ádám szerint Magyarországon magas az adócentralizáció. Példaként hozta fel, hogy a nagyon fejlett északi országokban - Dániában, Svédországban - 45-47 százalék az adócentralizáció, míg a másik véglet Bulgária, ahol a GDP 27-28 százaléka. Leszögezte: az ország pénzügyi egyensúlyát biztosítani kell, ezért a jövedelmet terhelő adók csökkentése érdekében a fogyasztást terhelő adók súlyát kell növelni. Az adóügyekért felelős helyettes államtitkár komoly problémának nevezte, hogy a feketegazdaság legalább 2000 milliárd forint adóbevétel-kiesést okoz az államnak.

Balog Ádám beszélt azokról az új adózási formákról, amelyeket a kisvállalkozások segítése érdekében vezettek be. Sikeresnek nevezte a kisadózók tételes adóját (kata), melyet 50 ezren választottak januárban. A kisvállalati adót (kiva) tavaly csak tízezer adózó választotta, de ez a szám szerinte növekedni fog. Szükségesnek nevezte a helyettes államtitkár az adóbeszedés hatékonyságának növelését, amelynek fókuszába az adóeltitkolás felderítése kerül, valamint bővíteni fogják az ellenőrzés eszköztárát a pénztárgépek online felügyeletével.

Kapcsolódó elemek