Tízmilliárd jut munkahelyteremtő pályázatokra
Folytatódik ebben az évben is a kis- és középvállalkozások létszámbővítésének támogatása. Tavaly több mint hétezer új munkahelyet eredményezett a kormányzati segítség - hangsúlyozta Czomba Sándor a Kossuth Rádió Krónika című műsorában.
Dátum: 2013-02-23 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189290
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:48:35.850559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pályázaton olyan, Magyarországon bejegyzett mikro-, kis- és középvállalkozás indulhat, amely az utóbbi évét pozitív szaldóval zárta – mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. A Nemzetgazdasági Minisztérium tisztségviselője hozzátette, egy emberre alaphelyzetben 1,5 millió forint támogatás igényelhető, az összeg pedig nő, ha az illető regisztrált álláskereső, ha a munkahelyteremtés hátrányos helyzetű térségben történik, illetve ha vállalkozási zónában. A támogatás így elérheti a 3 millió forintot is.
A vissza nem térítendő összegből új gépeket, műszaki eszközöket, technológiákat szerezhetnek be, létesítményeket húzhatnak föl a nyertesek. A feladat az, hogy az így megszerzett eszközöket legalább három évig, és az ezáltal létrehozott munkahelyeket pedig legalább két évig tartsák meg a cégek – hangsúlyozta Czomba Sándor.
Az államtitkár hozzátette, az elmúlt két évben csaknem ezer vállalkozás kapott ilyen címen állami támogatást, így pedig több mint 7100 új munkahely jött létre és 21 ezer dolgozót tudtak megtartani a cégek.