Századvég: kedvező volt az évértékelő fogadtatása
A Századvég gyors telefonos kutatása szerint kedvező volt Orbán Viktor miniszterelnök pénteki országértékelő beszédének fogadtatása a közvéleményben.
Dátum: 2013-02-23 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:48:36.229435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az országos adatfelvétel eredményét a Magyar Nemzet online ismertette szombaton. Eszerint a megkérdezettek többsége a megszólalást érthetőnek, erősnek és kormányfőhöz méltónak ítélte.
A közvélemény-kutatás tanúsága szerint a felnőtt népesség 28 százaléka látta vagy hallotta közvetlenül a beszédet, míg további 35 százalék értesült róla a hírekből, híradóból. Péntek este a megkérdezettek 37 százaléka állította, hogy nem hallott a miniszterelnök évértékelő beszédéről.
Azok körében, akik legalább részben vagy egészében látták, illetve hallották a beszédet, az esemény fogadtatása többségében kedvező volt. 51 százalék nyilatkozott úgy, hogy kedvező véleménnyel van a beszédről; 23 százaléknak se kifejezetten jó, se rossz véleménye nem volt, míg 26 százalék vélekedett róla kedvezőtlenül.