Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EMMI: a szocialisták tárgyi tévedéseket puffogtatnak

A szocialisták ne próbálják megtéveszteni az embereket egy olyan témában, amelyben kormányzásuk alatt nem tettek semmit. Regnálásuk idején inkább "nokiás dobozokat gyűjtögettek", mintsem, bármit is léptek volna a gyermekvédelem átalakítása, az örökbefogadás megkönnyítése és az élet védelme érdekében - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának szombati közleményében.


Dátum: 2013-02-23 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:48:36.950923, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Túl a vagdalkozásukon, felkészületlenül tárgyi tévedéseket puffogtatnak: hiszen nem több tízezer, hanem 8600 gyermek él gyermekotthonban. Nekik is segíteni fogunk, hogy minél többen nevelőszülőkhöz kerüljenek, családban élhessenek. Ugyanakkor, az általuk sajnált összeg a húsz megyeszékhelyen megrendezendő konferenciasorozatot - mely a nevelőszülői hivatásra hívja fel a figyelmet-, a befogadószülői kampányt fedezi, valamint a fiatalok nevelőszülői elhelyezését készíti elő - nem csak a "plakátkampányt" foglalja magába, ahogy a szocialisták állítják - hangsúlyozzák.

Mint írják, az élet védelme, az örökbefogadás elősegítése és a nevelőszülői hivatásvállalás előmozdítása a cél. Ha több olyan nő lesz, aki úgy dönt, megtartja a nem kívánt gyermeket és abortusz helyett inkább örökbeadja, a várakozókhoz ezáltal hamarabb kerülhet gyermek. A konferenciasorozatnak már eredménye is van: megnőtt a nevelőszülőnek jelentkezők száma. Fontos továbbá: a Kormány beterjesztése alapján döntött arról is, hogy 2014. január 1-jétől állami gondoskodásba kerülő 0-12 éves gyermekek gyermekotthonok helyett nevelőszülőkhöz kerüljenek.

A jelenlegi kormány intézkedéseinek (pl. az örökbefogadói GYES bevezetése, az adminisztrációs terhek csökkentése, családbarát intézkedések) hatására az örökbeadások száma 2010-hez képest összesen több, mint 15 százalékkal nőtt. A szocialisták vádaskodások helyett arra válaszoljanak, hogy kormányzásuk alatt miért csökkentették három évről két évre a GYES-t? Miért szűntették meg az otthonteremtési támogatást és miért vették el az egy- és kétgyermekesektől a családi adókedvezményt? - zárul a minisztérium közleménye.

Kapcsolódó elemek