Bajnait cáfolják a kormányzása idején megemelt adók
Bajnai programja megszorítást és adóemelést jelent - olvasható Kocsis Máté vasárnapi közleményében.
Dátum: 2013-02-24 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:48:38.454801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Bajnai Gordon hazug ígéreteit csúnyán cáfolják a kormányzása idején bevezetett adóemelések.
Bajnai Gordon 2009-ben miniszterelnökként olyan adórendszert vezetett be, amelyben közel kétmillió ember fizetett több adót, mint ma. Miniszterelnöksége alatt nem kaptak támogatást a gyereket nevelő családok, nem volt gyerekek után járó adókedvezmény.
Bajnai Gordon miniszterelnökként a félszuperbruttó bevezetésével 26 százalékkal megemelte a tényleges adókulcsot. Adót emelt, ennek ellenére nem tudta biztosítani a költségvetés 3 százalék alatti hiányát - emlékeztet Kocsis Máté.
A magyar családok 2009-ben már megtanulták, Bajnai Gordon programja megszorításokat, a gyerekek után járó támogatások megszűnését és adóemelést jelent - zárul a közlemény.