Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ÁSZ-jelentésről kérdezik Simor Andrást

Az Országgyűlés költségvetési bizottsága hétfőn hallgatja meg Simor András jegybankelnököt a központi bankról szóló számvevőszéki jelentés ügyében.


Dátum: 2013-02-25 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:48:40.550677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz múlt héten kezdeményezte, hogy Nyikos László (Jobbik), a testület elnöke hétfőre tűzze ki a bizottság ülését, és hívja meg rá Simor Andrást, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökét és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) képviselőjét. A házszabálynak megfelelően a testület tagjainak több mint kétötöde aláírta az erről szóló indítványt. A Fidesz arra vár választ, hogy a nemzeti bank betartja-e a törvényeket.

Domokos László, az ÁSZ elnöke múlt szerdán ismertette a jegybankot vizsgáló számvevőszéki jelentést, amely szerint két szempontból sem volt törvényes az MNB működése. Az ÁSZ vezetőjének tájékoztatása szerint az MNB - a nemzetközi szervezetektől a magyar állam által lehívott hitelekkel kapcsolatban - a hatáskörét túllépve, felhatalmazás nélkül, a hitelintézeti törvény előírásait megsértve, az üzleti titkok körébe tartozó adatokat szolgáltatott a hét legnagyobb kereskedelmi bankról a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) 2010. augusztus 23-ig. Az MNB visszautasította az ÁSZ-nak a jegybank működése törvényességét megkérdőjelező megállapításait.

Kapcsolódó elemek