Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb Szaddám-felvétel az al-Arabíja tévében

Szaddám Huszein megbuktatott iraki vezető újabb beszédét tartalmazó felvételt tett közzé kedden az al-Arabíja arab hírtelevízió - a hangfelvételen Szaddám elismerte fiai, Udaj és Kuszaj halálát. Szaddám Huszein a kedden lejátszott felvételen mártírnak nevezi fiait, és közli: ha 100 másik fia lenne, azokat is feláldozná Irakért. "A nemzet ékessége vagytok. Amerika le lesz győzve" - közli a volt diktátor orgánumához hasonlatos hang.


Dátum: 2003-07-29 19:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13215
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:37:47.429728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hangfelvételen rögzített beszéd egy Korán-idézettel kezdődik, majd a férfihang közli: a két Huszein-fiú, valamint Kuszaj fia, a 14 éves Musztafa a dzsihád (szent háború) nevében haltak meg, és ilyen halált kíván minden iszlám harcos. "Jó hír" tehát a fiúk halála, mert két újabb "nemes lélek tért vissza Teremtőjéhez" - mondja Szaddám.

A volt iraki vezető részvétét fejezi ki az iraki népnek fiai haláláért, és felidézi, hogy a két mártír "bátor csatában" vesztette életét.

A felvétel keltezéseként Szaddám 2003 júliusát nevezi meg, a pontos időpont egyelőre nem ismeretes - írta az AP.

A legutóbbi Szaddám-felvételt az al-Arabíja dubaji székhelyű televízió múlt szerdán mutatta be, a kazetta július 20-i keltezésű, vagyis még Szaddám Huszein fiainak halála (július 22.) előtt készült. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik munkatársa múlt csütörtökön valószínűnek mondta, hogy Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök hangja hallható rajta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek