Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A szocialista kormányok alatt csökkentek a reálkeresetek"

A szocialista kormányok alatt csökkentek, az Orbán Kormány alatt nőttek a reálkeresetek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium, hétfőn.

Dátum: 2013-02-25 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:48:47.728612, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Tájékoztatásuk szerint az előző szocialista kormány három éve alatt 3 százalékkal csökkentek, az Orbán kormány három lezárt évében pedig 3,8 százalékkal nőttek a reálbérek. Az előző szocialista kormány alatt, 2006 és 2009 között összességében 3%-os reálbércsökkenést szenvedett el a lakosság, amennyiben a 2005-ös szintet vesszük bázisnak. Mindezzel szemben 2010 óta a Kormány által bevezetett kedvező változások figyelembevételével (arányos, egykulcsos adórendszer családi kedvezménnyel) látható, hogy a trend megfordult.

A KSH által publikált adatokra hivatkozva kiemelik, hogy 2010-től 2012 harmadik negyedévéig 3,8%-os reálbér növekedés volt tapasztalható nemzetgazdasági szinten, szakítva a bérek vásárlóerejét csökkentő politikával. További pozitívumként jegyzik meg, hogy az idén teljessé vált SZJA-rendszer, amely újabb nettó bér növekedést okoz. Mindemellett a rezsicsökkentésnek és egyéb tényezőknek köszönhetően idén csökkenő inflációs pálya mutatkozik, amelynek mentén a reálbérek tovább emelkedhetnek idén is - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek