Vizsgálják az élelmiszerek áfájának csökkentését
Az Orbán-kormány vizsgálja azt a lehetőséget, hogy csökkentse az élelmiszerek áfáját, és ennek esetleges hatásait is - közölte Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke az MTI-vel.
Dátum: 2013-02-25 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189342
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:48:54.431548, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormánypárti politikus arra reagált, hogy a hétfői agrártárgyú ellenzéki egyeztetésen az élelmiszerek áfájának csökkentését sürgették a részt vevő baloldali pártok. Font Sándor azt írta: a baloldali kormányok, amikor tehették volna, nem csökkentették az élelmiszerek áfáját, és jelenlegi programjaik is "csak adóemelést tartalmaznak".
A fideszes politikus hozzátette, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok bebizonyították, hogy "az agrárium sem jelent mást számukra, mint kiárusítható nemzeti vagyont, ha rajtuk múlna, most is megszüntetnék a magyar föld alkotmányos védelmét és a nagytőkés társaságok kezére játszanák" a termőföldet. A baloldal agrárpolitikája tönkretette a magyar mezőgazdaságot: kormányzásuk ideje alatt termelők tízezrei tűntek el a mezőgazdaságból - hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy a magyar gazdák a következő években az eddiginél 500 milliárd forinttal több támogatásra számíthatnak.