Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Iskolafelújítás volt az afganisztáni magyar PRT utolsó projektje

Újabb iskolai tantermeket újíttatott fel Afganisztánban a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportja (MH PRT), az utolsó fejlesztési projekt részeként megvalósult beruházást Domján László vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) parancsnoka hétfőn adta át - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.

Dátum: 2013-02-25 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189343
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:48:54.806425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A 36 tantermes Hazrat Zaid iskola 12 tantermes épületrészét helyi vállalkozókkal újíttatta fel a PRT, a mintegy 20 ezer dollár (hozzávetőleg négy és fél millió forint) értékű beruházást a magyar Külügyminisztérium finanszírozta. Az épületrész új tetőt kapott, a korábbi falakat megerősítették, kifestették, és nyílászárókat, padokat, táblákat is vásároltak. A tantermekben elektromos hálózatot építettek ki, így mindenütt lesz két lámpa és egy ventilátor. Ezen felül tanszereket is vásároltak az ott tanuló diákoknak - írták.

Mint a HM kiemelte: a PRT működésének több mint hat éve alatt jelentősen hozzájárult az oktatás körülményeinek - azon belül nem utolsó sorban a nemek közötti esélyegyenlőségnek a - javításához Baglán tartományban. A PRT-nak csaknem négyszáz, oktatáshoz kapcsolódó projektje volt, amelyek 40-50 ezer gyereket érintettek. A magyar kormány az oktatási programjain keresztül nyolc általános iskolát épített, tizennégyet bővített, illetve újíttatott fel, valamint látott el különböző oktatási eszközökkel, például iskolapaddal, táblával, tanszerekkel.

A magyar vezetésű Tartományi Újjáépítési Csoport ez év tavaszán fejezi be a feladatát, a Magyar Honvédség kivonja PRT-kontingensét Baglán tartományból. Ezzel egy időben Magyarország a tartományi fejlesztési tevékenységét is befejezi Afganisztánban. A PRT kivonása nem jelenti majd az afganisztáni magyar katonai szerepvállalás megszűnését: kiképző, tanácsadói, mentor- és őrzés-védelmi tevékenységeket továbbra is folytatnak.

Kapcsolódó elemek