Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kommunizmussal újra és újra szembe kell nézni

A kommunizmus nemcsak a múlt, és mindaddig újra és újra szembe kell néznünk vele, amíg a köztünk élő kommunisták ezt nem teszik meg, és nem ismerik el saját felelősségüket abban, hogy tönkretették az országot - olvasható a Fidesz-frakció hétfői közleményében.


Dátum: 2013-02-25 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189348
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:48:56.624761, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írják: a kommunisták és volt szövetségeseik közül is legveszélyesebbek azok a képmutatók, akik ma naponta sunyi módon fogalmaznak meg kiáltványt a demokráciáért és köztársaságért, hiszen a Gyurcsány-Bajnai-kormányok, amikor tehettek volna, semmit sem tettek. A korábbi kormányok képmutatása és tehetetlensége után a Fidesz folytatja a múlttal való szembenézést, a kommunizmus bűneinek tudatosítását és az áldozatok kárpótlását - hangsúlyozzák.

"A kommunizmus áldozatainak juttatását 50 százalékkal megemeltük, bár tudjuk, ezzel szenvedéseikért nem kárpótolhatjuk őket, mégis megbecsülésünket és tiszteletünket fejezzük ki irántuk" - emelik ki. Zajlik az egykori kommunista vezetők nyugdíjainak felülvizsgálata, így megszűnhetnek végre az önkényuralom kiépítésében és fenntartásában legaktívabban közreműködők igazságtalan előjogai - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek