Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A jövő héten Bukarestbe látogat Martonyi János

Jövő hétfőtől kétnapos hivatalos látogatást tesz Bukarestben Martonyi János külügyminiszter román kollégája, Titus Corlatean meghívására - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.


Dátum: 2013-02-25 19:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:48:59.199821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kiemelték, hogy a találkozón lehetőség nyílik az elmúlt időszak eseményeinek áttekintésére és a jövőbeli együttműködés irányainak egyeztetésére. A magyar tárcavezető jövő hétfőn Bukarestben megnyitja Bánffy Miklós író, volt külügyminiszter emlékkiállítását, amely a bukaresti magyar nagykövetség és a Balassi Intézet bukaresti Magyar Kulturális Központja kezdeményezésére valósul meg - olvasható a közleményben.

Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője a hónap közepén azt mondta: a román külügyminiszter tavaly októberi magyarországi látogatása alkalmával hívta meg Martonyi Jánost Bukarestbe. A magyar külügyminiszter a napokban levélben fordult román kollégájához, hogy ennek a látogatásnak az időpontját egyeztessék.

Németh Zsolt, a tárca parlamenti államtitkára február elején arról beszélt, hogy "zászlóháború dúl" a Székelyföldön, mivel a Kovászna és a Hargita megyei kormánymegbízott is körlevélben tiltotta meg a székely zászló kitűzését. Az államtitkár úgy fogalmazott: "szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi". Németh Zsolt arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót.

Eddig a főváros több kerületében, valamint az ország sok településén kitűzték a székely zászlót a helyi önkormányzat épületére. A "nemzeti szolidaritás jelképeként" a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma február 15-ei plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére az Országgyűlés Hivatala kitűzte a székelyzászlót a Parlament Kossuth téri homlokzatára.

Kapcsolódó elemek