Mécsesgyújtással emlékeztek az áldozatokra a Lánchíd budai hídfőjénél
Csendes mécsesgyújtással emlékeztek a kommunista diktatúra áldozataira hétfő este a Lánchíd budai hídfőjénél az Országgyűlés, a kormány, a fővárosi önkormányzat és a kerületek képviselői, valamint civilek. Az eseményen készült képeinket itt tekintheti meg.
Dátum: 2013-02-25 20:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:48:59.672540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A felső rakparton, a Lánchíd két oldalán megjelent több száz megemlékező mécseseket, gyertyákat helyezett el a kőkorláton. A megemlékezők között volt Kövér László házelnök, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, az Országgyűlés kormánypárti frakcióinak több tagja, Schiffer András LMP-s politikus, György István főpolgármester-helyettes, Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.
A jelenlévők a vörösterror első áldozataira emlékeztek a mécsesgyújtással, ugyanis e helyen végezték ki a Tanácsköztársaság idején - 1919 április 22-én - Ifjabb Hollán Sándor korábbi államtitkárt és édesapját, miután Pauler utcai lakásukból elhurcolták őket a Vörös Őrség különítményesei.
['\n\t\t\n\t\tA rendezvényen beszéd nem hangzott el, a résztvevők némán gyújtották meg mécseseiket, majd a Himnusz eléneklése után nem sokkal a tömeg egy része csendesen elvonult, míg mások még sokáig a rakparton maradtak, és egymásnak elevenítették fel a korábbi rendszer idejéből emlékeiket.', '
\n']