A közszolgálati média sugározhasson politikai reklámot
A Miniszterelnökséget vezető Lázár János (Fidesz) a parlamenti honlapra felkerült javaslatában azt kezdeményezi, hogy az országgyűlési és az európai parlamenti választást megelőző kampányidőszakban politikai reklámot csak a közmédia tehessen közzé.
Dátum: 2013-02-26 08:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:49:01.420098, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormánypárti politikus a Ház előtt fekvő alkotmánymódosító javaslaton változtatna, kikötve, hogy politikai reklám csak ellenérték nélkül közölhető a televíziókban és a rádiókban. Az országgyűlési és az EP-választások előtti kampányidőszak alatt viszont csak a közmédiában engedélyezné a politikai hirdetéseket a fideszes politikus, előírva, hogy a listát állító pártoknak egyenlő feltételeket kell biztosítani.
A Fidesz-KDNP bő két hete kezdeményezte az alaptörvény módosítását. Az eredeti javaslat szerint a választáson induló szervezeteknek a kampányidőszakban egyenlő feltételek mellett és ingyenesen kell lehetővé tenni a megjelenés lehetőségét a közmédiában, a kereskedelmi médiumokban pedig korlátozhatók a politikai hirdetések. Ennek előzménye, hogy az Alkotmánybíróság január elején kimondta: alkotmányellenes a választási eljárási törvényben meghatározott kampányszabályok egy része.