Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogadta a 2013-as költségvetést Cegléd képviselő-testülete

Cegléd képviselő-testülete elfogadta a város 2013-as költségvetését. A városi önkormányzat közölte: feszes gazdálkodásra van szükség, hogy teljesíteni tudja vállalt kötelezettségeit. Fejlesztésre 2013-ban közel 1.7 milliárd forintot szán Cegléd, és a kötelezően ellátandókon túl továbbra is sok önként vállalt feladatnak tesz eleget.


Dátum: 2013-02-26 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189384
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:49:09.665708, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bevételi főösszeg 6.088 millió forint, ennek mintegy kétharmada működési kiadásokra megy el. A működési oldalon 140 millió forint többlet van, amit a város adósságainak a csökkentésére kell fordítani. Ebben az évben összesen 345 millió forint a hiteltörlesztés összege, az így keletkezett 205 millió forint különbözet fedezetéül a 3 évvel ezelőtt megszavazott, de le nem hívott 100 millió forintos hitelkeret szolgál, illetve egy új, számos beruházást célzó 105 millió forintos hitel.

Kárpáti Lászlóné, az önkormányzat pénzügyi irodavezetője elmondta, hogy a város hitelképessége jó; a kiadások szerkezete idén megváltozott a járási átalakulással és a tankerületi rendszer felállásával, így fizetésekre (személyi kiadásokra) jóval kevesebbet kell fordítani. A dologi kiadások azonban ugyanolyan magasak, mint tavaly voltak. A szakember szólt arról is,  hogy az önkormányzat új feladatait – vagyis például a megyétől idén átvett intézmények költségeit – csak az adatszolgáltatás alapján tudták tervezni, és a finanszírozás logikája is megváltozott, az eddigi egy főre (normatív) számolt költségek helyett áttértek a feladatfinanszírozásra.

A ceglédi önkormányzati közleménye szerint idén mindent egybevetve egymilliárd forinttal kevesebb támogatással kell számolni, de mivel a felhalmozási bevételek fedezik a kiadásokat, a tervezett beruházásokat le tudja folytatni az önkormányzat. Hozzáteszik: a likviditás megőrzése érdekében mindenképp visszafogott gazdálkodást terveznek.

Kapcsolódó elemek