Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Magyarország ma jobban teljesít a rend helyreállításában"

A  baloldal  közbiztonsági  és  honvédelmi politikáját a magyar emberek már ismerik,  és nem  kérnek  többet  belőle.  A  Gyurcsány-Bajnai-kormányok veszélybe  sodorták  a közbiztonságot, szétzüllesztették és saját politikai céljaikra  használták  fel a rendőrséget, ezzel felszámolták a rendőrséggel szembeni  bizalmat - írja Kocsis Máté, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke keddi közleményében, amelyben az MSZP közbiztonsági és honvédelmi programjára reagál.


Dátum: 2013-02-26 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189390
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:49:11.826405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2010 előtt a Honvédelmi Minisztérium létezéséről csak a gyanús ingatlanügyei  kapcsán  lehetett hallani. A magyar emberek 2010-ben azért  bízták a Fideszre a kormányzást, mert elegük volt abból, hogy nincs rend az országban és az állam a bűnözők oldalán áll. Magyarország ma jobban teljesít a rend  helyreállításában, mint korábban: ma 3500 rendőrrel több vigyáz  a  lakosságra,  mint  kormányváltáskor, és 2400 új rendőrségi jármű segíti  a  rendőrség  eredményes  munkáját.

Ma  a rendőrség nem tűri sorai között a korrupciót: megvesztegethető rendőrök  és évek óta nem háborgatott bűnözők  kezén kattan a bilincs. Megerősítettük a polgárőrséget, új törvény és  több  pénz segíti hatékony munkájukat. Az új Büntető Törvénykönyv végre választ  ad az embereket leginkább irritáló bűncselekményekre: büntethetővé váltak  a  kis  értékű  lopások,  valamint  a  gyermekek,  az  idősek  és a pedagógusok  elleni bűncselekmények. Ma uzsorások tucatjai ülnek börtönben, míg   a 2010-es kormányváltás előtt  zavartalanul  fosztogathatták  az embereket.  Ma  a  törvényeknek  visszatartó  ereje  van,  és  a  visszaeső erőszakos bűnözők egy életre rács mögé kerülnek.

Kapcsolódó elemek