Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialisták félremagyarázzák a helyzetet

A fővárosi Fidesz-KDNP szerint a szocialisták - akik szerint Budapest leépülését jelenti a városvezetés 2013-as budapesti költségvetése - félremagyarázzák a tervezetet és megfeledkeznek az örökül hagyott adósságállományról.

Dátum: 2013-02-27 09:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:49:20.610779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Németh Zoltán, a képviselőcsoport vezetője az MTI-nek azt mondta: az MSZP és a számok sosem voltak jó barátok, ez most is látszik, hiszen jó néhány dolgot figyelmen kívül hagynak. Hozzátette: a szocialisták gyakran elfelejtenek beszélni arról a hatalmas adósságállományról, amit örökül hagytak. Kijelentette: a kormány óriási segítséget nyújt a városnak azzal, hogy ennek jelentős részét átvállalja.

A frakcióvezető szólt arról is: az ellenzék általában bírálja a költségvetéseket, sosem szokták dicsérni, ellenben azt mindenképpen el kell mondani, hogy amikor a költségvetés főösszege csökken, a kiadások is csökkennek, hiszen az állam jó néhány feladatot átvállal. Ez 2010 előtt nem történt meg, hiszen a korábbi kormányzat inkább csak "pakolta az önkormányzatok nyakába" a feladatokat, anélkül, hogy megfelelő forrást biztosított volna – jegyezte meg Németh Zoltán.

Kapcsolódó elemek