Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kedvező helyzetbe hozta a kormány Szombathelyt

A korábban tervezett 40 százalék helyett az állam Szombathely adósságállományának 65 százalékát vállalja át – hangzott el Hende Csaba és Puskás Tivadar szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2013-02-27 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189428
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:49:25.897133, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Hende Csaba és Puskás Tivadar sajtótájékoztatója

Szombathely országgyűlési képviselője szerint eredményes volt a hónapok óta végzett közös munka. A kormány eredetileg azt tervezte, hogy a város adósságállományának 40 százalékát vállalja át, de Puskás Tivadar polgármesterrel közösen kiharcoltuk, hogy az átvállalás mértéke 65 százalék legyen – fűzte hozzá Hende Csaba.

A képviselő emlékeztetett, MSZP-SZDSZ 8 éves városirányítása alatt több mint tízszeresére, 1 milliárd 736 millió forintról 18 milliárd 210 millióra nőtt Szombathely adósságállománya, mely már a napi működést is veszélyeztette. 2010 őszén a Fidesz-KDNP vette át a város vezetését, és sikerült 2012 végére 16 milliárd 367 millió forintra mérsékelni az adósságállományt.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2998, 'source_type': 'media', 'source_id': 10106, 'target_type': 'article', 'target_id': 125339, 'relation_type': 'describes'}