Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hivatalos látogatásra Libanonba utazik Orbán Viktor

Hivatalos látogatásra Libanonba utazik szerda délután Orbán Viktor miniszterelnök - tájékoztatta a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t.


Dátum: 2013-02-27 15:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189444
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:49:31.410722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Havasi Bertalan elmondta: Orbán Viktor csütörtökön tárgyal Michel Szulejman libanoni államfővel, Nabih Berri parlamenti elnökkel, és hivatalában fogadja őt Nadzsíb Mikáti miniszterelnök is, akivel négyszemközti és plenáris egyeztetéseket folytatnak. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hozzátette, Orbán Viktort egy 36 fős magyar üzleti delegáció is elkíséri, amelynek tagjai főként a vegyipar, az élelmiszeripar és a gépgyártás területén tevékenykednek. Az Arab Kamarai Szövetség bejrúti székházában üzleti fórumon vesz majd részt a magyar küldöttség. Orbán Viktor csütörtök este angol nyelvű előadást tart a kasliki Szent Lélek Katolikus Egyetemen A keresztény Európa előtt álló kihívások címmel.

Kapcsolódó elemek